Kultvers

Az utolsó utáni versem már itthonról írom,
Miközben a tv vadul villog a háttérben,
Ha belelátnál az agyamba, látnád, mennyire bírom,
Hogy a gondolataimat magamon átengedem.

Na ki a költő, öcsi?
Ugye hogy én vagyok az,
Mivel ezek a sorok is rímelnek,
A napnál világosabb, hogy költő vagyok.

a sorsnak hálát rebegek,
hogy veled lehetek,
te oltalmazol karoddal,
gyönyörű természet,
te vagy, kinek lágy lélegzetét
a szél arcomba fújja,
te vagy, kinek két kezébe
kapaszkodom újra.
 
ha jön az élet,
mindent és mindenkit leszaró ütemben változol,
néha esőt, néha nyarat hozol,
és vigyázol ránk, elveszett emberekre,
mi pedig vigyázunk szép zöld kertedre.
 
(a földre.)
 

esik.
tűz birodalma egyre csak kisebb.
lángmanók bújnak félve üregükbe ma éjjel.

tegnap kiszültem egy embriót, a földre,
a kis zigótának nevet is adtam: Oszkár.
most már beszél, a lábamnál poroszkál,
kis szemeiben az értelem csillog.
 
lát engem.
igen, ő lát engem,
segít embernek lennem,
pedig csak tegnap született.
 
Mindannyian így születtünk,
zigótából embernek lettünk,
tegnap születtünk, és már beszélünk,
holnap pedig
meghalunk.
 

középen, egy csíkban
a hajam kopaszra nyírtam,
oldalt meghagytam mindent,
így megyek az interjúra.
 
divatos vagyok, ösztönösen,
az összes ruhám is magam varrom,
felesleges lenne, h erre költsek,
amikor egész jól varrok.
 
amerikai vagyok,
nem európai vagyok,
hanem amerikai vagyok,
az vagyok,
amerikai vagyok.
 

röküt

csukott szemmel.
menetelek.
a szobámban.
már egy órája.
 
keményen csattan a lábam a köveken,
képzeletbeli fegyverem
nyomja a vállam.
Tíz órája vagyok szolgálatban,
a kitalált háború megvisel.
most már tudom,
miről szólnak a filmek.
leteszem a fegyverem.

 

De hiszen a világ legjobb költője vagyok,
mondom: a legjobb,
itt a hitelkártyám, a versekért pénzt kapok.
nagy költő vagyok.
 
kérlek menj le a boltba és hozz nekem egy pizzát,
addig költök két verset,
nagy művész született bennem.
a versírás: ezt kell tennem.
 
bármi fáj, megírom rímekben,
és ettől a világnak gondolom sokkal jobb lesz.
rímekben írni egyébkét sokkal nehezebb,
mint nem rímekben.

mikor elvettél, én elvettelek
iramodtunk, futottunk keletnek,
kanyarodtunk, és jöhetett hullám is,
irott vagy íratlan, nem számít.
 
ma lettem olyan öreg, mint amennyi Te voltál,
akkor, amikor először megláttál,
csak nem sok ez, azt mondtad,
kedves, tudjuk, hogy hazudtál.
ó, mennyire hazudtál.


 

fülön csíptem egy embert, aki a szerelmet
a fogában tartva vitte át a túlsó partra,
és visszahoztam az innenső partra,
hogy a szerelmet újra átvihesse a túlsó partra.
ha akarja.
 
kasza vagyok.
elkaszálom a búzát, barackot, dinnyét,
én vagyok az aratás,
én vagyok a vetés.
 
díszes menetben csapom a szelet a szélnek,
hogy imígyen lehessünk hurrikán,
víz, víz, víz, víz.
víz jön mindig víz után.

Különös éjjel emléke oszlik szét a nappali fénnyel,
kezemen bilincs nyoma, ruháim szerte-széjjel,
arcomon a rúzs elkenődve,
mintha a szám egy bohóc szája lenne.
 
farkasszemet nézek a tükörképemmel,
fél tőlem, félrenézni nem mer,
négy órája nézzük egymást rezzenéstelen arccal,
tegnap éjjel lefeküdtem önmagammal.

azonnal kelj fel,
indulnunk kell,
a taxi áll,
az óra ketyeg,
a színház csak ránk vár,
fellépünk ma este.
 
eljátsszuk azt,
hogy mások vagyunk,
és bár a közönség tudja,
mégis tapsolnak.
 
úgy döntöttem,
ma ruha nélkül lépünk fel,
ha az tetszett nekik, ez is fog,
bár ezt a rendezővel még egyeztetnem kell,
a színházigazgató ugyanis nem én vagyok,
nem, a színházigazgató más személy,
nem én vagyok.
 

nyirkos.
fázom.
nagy szemekkel várom a kezdet végét egy zoknival a pofazacskómban.
 

Töprengek, miként az ember töpreng aki halászni indul
Vajon merre menjen és ivott-e eleget ahhoz, hogy belevágjon?

Tér-forma-szín mondja a szerző a könyv borítóján
Tanítani akar a művészetre, közben maga sem tudja, hogy nincs forma és nincs szín, csak tér van

Ezt kéne végre megtölteni valahogy, megtölteni valamivel ami nagyobb, mint ami van
De mi legyen benne és ki tegye oda?

Ha sokan csináljuk veszekedés lesz, ha meg egyedül, akkor megölnek.
Sehogy sem jó ez, pedig valamit mégiscsak kezdeni kéne ezzel a térrel.

Á, hagyom a francba az egészet és inkább másik helyet választok magamnak
Ezt a hont majd megtöltik a hontalanok, oszt jó napot!

MÁSIK TÉR

hirtelen haragból építek várat, álljon,
de ha összeroskad, elértéktelenedjen,
romjai kövein át a hajnal szalad végig a tájon,
és megtalál engem a csípős, ködös hidegben.
 
kérem a harisnyád, nagyon fázom,
a hidegben inkább engem melegítsen,
te jobban tűröd a fájdalmat úgyis,
de nem mondhatod el senkinek sem.
 
Ez nem önzőség, ezek tények,
persze hogy szeretlek ettől még,
add ide a harisnyád, mert nagyon fázom,
engem a hidegben senki meg nem ért.

Zöld mássalhangzó vagyok egy kék mondatban,
ijedt kérdőjelek figyelnek rám szüntelen,
falakból régi illatok nyújtják kezüket felém,
sok a bűnös, kevés a bűntelen.
 
Akasztófa villan fel a fehér ködből,
elhagyott tájon Nílus csorog az égen,
sárga nap-darabok esnek, mint vakolat,
Hol vagyok? mennem kell már, vagy még maradhatok?
 
Ez itt a Mariana-árok,
várok.
csend van, és itt
eső hiába esik.
hiába esik.

mocskos szavakkal illettem magam tegnap,
a meki mögött, egy bokorban,
elrejtőztem, kuglóffal kezemben
ezt a pillanatot sosem felejtem el,
 
te is néha odajöhetnél,
mondjuk a fordoddal,
a meki mögött minden este
káromkodom egy bokorban.
 
leülhetnél ide elém,
és beszélhetnénk mocskosan,
bár még nem is ismerlek,
de biztosan fordod van.
 
vagy csak néznélek,
és sikítanék hangosan,
amíg meg nem elégeled,
és káromkodni nem kezdesz.

nem látok egyebet
itt a tv előtt
nem látok igazi fényeket
csak a szívem világít a sötétben
 
rád vetül egy kósza árnyék
a tv fénye játszik velünk
jót csak a szíveddel látsz,
tudod, hogy igazam van,
ahányszor ezt elmondtuk már;
mindig bűnbeesünk.
 
rikoltozom.
ur, szolga, mindegy ma,
hagyd a táblagépet a holnapra,
a dadogás a holnapé.
 

Csatangolok a Green Parkban
Őzek, szarvasok között
Gondolkodom nagy magamban
Hogy hívták a lányt hajnalban
Aki pucérra vetkőzött?

Felbontok egy doboz sört
Ráküldök egy szál cigit
Seggberúgok egy magas őrt
Aki védi a meggyötőrt
Kormos-szürke cityt.

Bepattanok az autóba
A kormány átkerült jobbra
Nézegetek balra-jobbra
Telivág az első Opel Corsa.

Sötét árny cikázik álmaim végtelen mezein.
Át!!
és mindent lát!
 
Én izzadva-üvöltve ébredek minden éjjel,
körülöttem pentagramma alakja oszlik el a fénnyel,
kezem nyitom, tenyeremben
egy szövet-egér feje,
száját szóra nyitja,
és tisztán hallom,
ahogy gondolatait szavakká alakítja,
azt mondja nekem:
ee ee eee eeeeeeee
eeeeeeeeeeeeeeeeeee
eeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee
EEEEEEE!
 
Sötét árny cikázik álmaim végtelen mezein.
Át!!
és mindent lát!
Jó éjszakát
 

villámgyors neon-robot lettem, suhanok a sötét sikátorokban,
megvilágítom a teret a közértekben és a sítáborokban.
Átalakuló testemen a szemüvegem már szélvédőként ragyog,
jaj, rá kellett döbbennem, hogy transzformersz vagyok.
 
nem-létem egyenes végtelen vonalát megszakítja egy hullám,
és ez az előző mondatban szereplő felismerés kőként hull rám,
a szörnyű tény, hogy én csak egy vonal voltam a semmiben
miközben a kaukázusban egy bevándorló épp megpihen.
 
ó, hát nincs eleged még ebből a halotti torból?
inkább húzzuk ki a tévét a konnektorból.
és repüljünk tovább, a sikátor felett
 
vajon a gyors neon-robot álmodik fénycsövekkel?
és mit kezdjek az imént talált egerekkel?
inkább repüljünk tovább, a sikátor felett.

maholnap elmúlik a fájdalom,
ami azóta ég bennem,
mióta elég nevetségesen elestem,
szánalmasan, mint egy szalmabáb,
amikor épp megkértem a kezed.
 
kösz, hogy nem nevettél ki.
de szerintem ezért mondtál nemet,
amit már csak távolról hallottam,
hiszen azonnal, sántítva, kiabálva elrohantam.
 
most hívlak, bár eltelt hat év,
magam sem tudom, mit fogok mondani,
de ha szeretsz, hozzámjössz most,
így lehet ezt a gondot megoldani.

várakozunk.
ködben.
csillaglámpások alatti fényben távoli világok zajának acélfalán dörömböl az éjszaka vadul teremtőjét hívva.

kösd.
kösd össze jól a kezem, falat-ember.
étkezésből jeles,
de megütközöl-e velem,
lélekcsaták ősi mezején?
 
vagy neked tán csak a kézkötözés
jutott-e osztályrészedül?
ha majd minden kézkötöző megunja szolgasorsát,
felszabadítalak, hogy lásd,
hogy lásd önmagadat, amint kezet kötözöl.
haha!
haha!
nem félek tőled, mert én,
én foglak átreptetni a fekete folyón,
angyal szárnyaimmal,
tavaszi mezőn, téli hógolyón.
 

zsarnok-vágyaink várnak, csak várnak a sötétben,
várnak, hogy felfaljanak, hogy megtörjenek,
de mi nem üveggyöngyök vagyunk egy elfelejtett laborban,
hanem büszke emberek.
 
Azonnal! azonnal! rikácsolom kardot rántva,
hozzátok elém a sötét gyűlölködő vágyaimat,
hadd vágjak rendet köztük, szilikonnal,
és a párnánk száraz marad.
 
kagyló.
éji hűs vizekben úszó kecses élőlény.
beleharaptál lélek-kenyerembe, kagyló.